Blog - Tavasszal nyit, de nyitásváró programsorozatát már elindította a Munkácsy Mihály Magyar Ház

A Munkácsy Mihály Magyar Ház Munkács központjában, egy gyönyörűen felújított történelmi épületben működik majd, s a magyar kultúrát és a helyi magyarság rendezvényeit hivatott befogadni. A hivatalos avatóünnepség előtt – melyre várhatóan idén tavasszal kerül sor – nyitásváró programokkal készülnek, melynek első rendezvénye a Kárpátok Művészetéért és Kultúrájáért Egyesület alkotóinak és barátainak bemutatkozó, képzőművészeti tárlata. A Munkácsy Mihály Magyar Ház számára a magyar állam vásárolta meg és újíttatta fel a Munkács központi részén álló, 1912-ben épült, egykori Osztrák–Magyar Bank patinás, 1600 m² alapterületű, háromszintes épületét, amely nagyon lepusztult állapotban volt. A mára egykori fényében pompázó épület emeletén és tetőterében működik majd a hamarosan átadásra kerülő magyar ház, ahol banktörténeti múzeum kialakítását is tervezik. A földszinten kapott helyet az OTP Bank munkácsi fiókja, ahol további cégek számára alkalmas irodahelyiségeket is kialakítottak. Az elképzelések szerint az alagsorban az Osztrák–Magyar Monarchiát idéző étterem és kávézó működik majd, amelyek bérleti díjából szeretnék fenntartani hosszabb távon a munkácsi magyar házat. 

Munkács - A festői város

Anonymus, III. Béla király jegyzője a Gesta Hungarorumban megemlíti, hogy a hét vezér és csapataik, átkelve a Vereckei-hágón és az alatta fekvő hegyvidéken, nagyon elfáradtak és elhatározták, hogy megpihennek ezen a helyen. Mivel a vidéket nagy nehézségek (sok munka) árán érték el, a települést Munkácsnak nevezték el. 1138-ban Muncas néven említik a források. Szent László király itt verte el a kunokat, majd a tatárjárást követően IV. Béla hospeseket, Nagy Lajos pedig románokat telepít ide. 1378-ban kiváltságokat és városi rangot, 1427-ben vásártartási jogot kap. 1445-ben Hunyadi János birtokába kerül, amikor szabad várossá lesz. Kiváltságait a Dózsa György-féle paransztháborúban való részvételéért elveszti. A Rákócziak uralma alatt lesz naggyá a neve. A munkácsi vár hősies védelme egész Európát csodába ejtette, Mehmed IV. török szultán oklevéllel tüntette ki Zrínyi Ilonát. A város fontos szerepet játszott II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában is. Innen irányította azt II. Rákóczi Ferenc, valamint számos külföldi küldöttséget fogadott nagy pompával. Az 1848-49-es szabdságharc során győztes csata színhely lett a Munkács határában fekvő Podhering(Őrhegyalja), melyre egy 1901-ben felállított obeliszk emlékeztet. A trianoni békeszerződésig, majd 1938 novemberétől 1944-ig ismét Bereg vármegye munkácsi járásának székehyle volt. Ma Kárpátalja második legnagyobb és egyik legimpozánsabb városa, mely történelmi látványosságaival rengeteg turistát vonz.

Munkácsi ukránok

Ukrán-magyar kapcsolatok, -testvérvárosok.

 

Virtuális látogatás a Trianon Múzeumban

A Trianon Múzeum a Kárpát-medence egyetlen olyan intézménye, mely az első világháborút követő békeszerződéssel és napjainkra is kiható következményeivel foglalkozik, és intézményes keretek között mutatja be a trianoni országvesztés gazdag és megrázó tárgyi, szellemi hagyatékát. Ezekből mutatunk be száz múzeumi tárgyat.

Trianon 100 – A centenáriumi év eseményei a Kárpát-medencében

Attól kezdve, hogy a Magyar Országgyűlés a Nemzeti összetartozás évének nyilvánította a trianoni békediktátum 100. évfordulójának évét, számtalan centenáriumi rendezvény emlékezett meg a trianoni országvesztés tragédiájáról. Összefoglaljuk a Kárpát-medencei centenáriumi rendezvényekről szóló híradásokat.

Kárpát-medencei magyar műemlékek, emlékművek sorsa

A trianoni békediktátum következményeként a magyar nemzeti kulturális örökség részét képező jelentős műemlékek, emlékművek rekedtek az utódállamokhoz csatolt területeken, gyakran tragikus sorsra jutva, vagy a megmentésükért folytatott, máig tartó küzdelemre ítélve. Rovatunk a Kárpát-medencei műemlékek sorsát mutatja be.

A külhoni magyar könyvkiadók múltja és jelene

Bár a trianoni békediktátum után nagy hagyományokkal rendelkező, felbecsülhetetlen szellemi értékeket képviselő könyvkiadók kényszerültek az utódállamok fennhatósága alá, de a mostoha körülmények ellenére is jelentős értékekkel gazdagították és gazdagítják ma is az egyetemes magyar kultúrát. Rovatunk a legjelentősebb külhoni magyar könyvkiadók múltját és jelenét mutatja be.

A külhoni magyar történelmi borvidékek, borászatok értéktára

A történelmi magyar borültetvények jó részét elszakította a trianoni békediktátum, ezért a centenáriumi év egyik fontos feladatát teljesítettük, amikor felmértük a magyar történelmi borvidékek helyzetét, rovatunkban a külhoni magyar borvidékeket, borászatokat és boraikat mutatjuk be.

Programajánló

  • Megnyitja kapuit a vármúzeum
  • Április 11-től ismét megnyitja kapuit a látogatók előtt Kárpátalja egyik legismertebb múzeuma, a munkácsi vár. A múzeum helyi idő szerint 9 és 18 óra között várja a turistákat. Mindenkit arra kérnek, hogy a múzeum területén is tartsák be a karanténintézkedéseket. Vegyék fel a maszkokat és tartsák be a kötelező távolságot. A bejáratnál mindenki testhőmérsékletét megmérik.